HÉ KÍNAIAK! NE EGYÉTEK, A SZENTBERNÁTHEGYI KUTYÁKAT!

Kedves Japán ismerősöm és harcostársam, Katalin Matsumoto, Yokohamából küldte az alábbi cikket.

Kínai felhasználók kijelentése: „A kutyák lábán lyukat kell ejteni, minél jobban kínozzuk, annál ízletesebb”

A Szentbernáthegyi kutyafajta nálunk, Japánban is jól ismert, úgy is, mint az „Alpoki kislány: Hédi” c. rajzfilm egyik főszereplője, és úgy is mint világhírű mentőkutya. Ez a nagyszerű kutyafajta mérhetetlen „kulturális súrlódást” okozott! 2001 februárjától, Kína Szentbernáthegyiket élelmezés céljából importált és tart hivatalosan. A svájci Állatvédők Egyesülete (SOS) tiltakozott, a svájci kormány 100.000 tiltakozó aláírást nyújtott át a svájci kínai Követségnek, sajnos eredmény nélkül! A SOS elnökének Eleonora Moser-nek felháborító szavai: „A Szentbernáthegyi Svájc nemzeti szimbóluma, a Szentbernáthegyi Kínában eredetileg nem tenyésztett és tartott fajta, a kínai hagyományos étkezési kultúrához semmi köze”.

Az SOS vizsgálatai alapján kiderült, Kínában 50 helyen Szentbernáthegyi telepet tartanak számon, összesen kb. 7000 példánnyal.

/ A fordító megjegyzése: Azóta eltelt két év és ez az állomány a 3-4 szeresére emelkedett, ráadásul az áldozatok közé tartoznak a pireneusi hegyikutyák, és a berni pásztor kutyák is. Az ujfoundlandi kutyákat feketeségük miatt babonából nem fogyasztják. Itt megint csak nem bírom elhallgatni, az étkezési „úgynevezett kultúráról” való harcban azt a tényt, hogy Terebess Gábor -Ezerízű Kína- c. könyvének 14.-15. oldalán olvasható: „A pácolás az emberhús felhasználásának is kedvenc módja volt, sok híres történelmi személyiség végezte életét a húsos bödönben. A szertartások feljegyzései egyik fejezetében ránk maradt.” (Sang dinasztia 1120 körül) /

Ezeket Svájcból és más európai országokból, többek között Magyarországról importálták. Az SOS személyesen bizonyosodott meg arról, hogy élő és feldolgozott állapotban kerülnek piacra az állatok. Már 1998-ban a Kínai állami TV. hirdetésébe bekerült: „A bernáthegyi húsa puha ízletes és gazdaságos”. Továbbá a Kínai Orient Express c. újság írta: „A bernáthegyi könnyen szaporítható, gyorsan fejlődő, szelíd és ragaszkodó, tehát mindenkinek ajánljuk a tenyésztését”. Az állatvédők idegeit a kegyetlen kivégzési mód borzolta fel a végletekig. A helybéli kínai feldolgozók a következőket mondták el. „Leölés előtt a kutya lábán lyukat ejtve 10 percig lassan véreztetik, vagy pedig a leölés előtti napon eltörik a lábát, másnap még életében lefejtik az arcbőrét. Ez azért történik így, mert a megkínzott kutya adrenalin szintje megemelkedik olyannyira, ami által a hús ízletesebbé válik. Ezek tudatában a SOS dühe nem ismert határt. A tiltakozások tömege ellenére Kínából semmiféle reagálást nem kaptak. Eleonora Moser: a kínai kormány egy maszkkomédia, mély hallgatásba borult! A Svájcban lévő Kínai Követség egyszerűen: „no comment”! (Japán nők lapja megjegyzése: mi is próbáltunk kapcsolatot teremteni az itteni Kínai Követséggel, eredmény nélkül)! A kutyafogyasztás a tavalyi FIFA világkupa kezdete előtt Dél Koreában is problémát okozott. Európai és amerikai országok barbár melléknévvel illették Koreát. A Koreaiak az étkezési kultúra különbségére hivatkoztak – eredménytelenül! Kénytelenek voltak a FIFA időtartama alatt bezárni a kutyaéttermeket, mert a fent említett országok bojkottal fenyegették meg őket. Kína – Korea – Taiwan – Vietnam – Kambodzsa (hegylakói), Fülöpszigetek (egy része) mind a kutyafogyasztó országok közé tartoznak, természetesen a 4000 éves Kína hatására.

A kínai kultúra professzora Nakamura Shohachi elmesélte: Kínában a kutyák fogyasztása a régmúlt időkre nyúlik vissza, valószínűleg az éhínség idejére vezethető, mígnem bekerült a mindennapi fogyasztók asztalára. Jó pár évvel ezelőtt a kínai Yunnan provinciában jártam és egy bekerített helyen több mint 100 kutya volt együtt. Mit csinálnak ennyi kutyával – kérdeztem -, megesszük, volt rá a válasz. Eleonora Moser: „Semmi előrehaladásunk az ügy érdekében. A mi feladatunk aláírásokat gyűjteni és elküldeni az ENSZ élelmezési osztályára. Erre kérjük Japán kutyaszerető és állatbarátainak szíves közreműködését.

Ennyi a cikk! Volt egy Kínai, aki azt vágta a fejemhez, hogy maga is eszik húst! Igen persze válaszoltam, csakhogy nem kutyákat és költőket. Ezt az utóbbit persze nem értette! Különben néha apám szavai csengenek a fülembe: „Tudod lányom nem az a legnagyobb baj, hogy mit csinálunk, hanem az, hogy, hogyan csináljuk”.

Van egy kínai dicsekvés, hogy: mi mindent megeszünk ami négy lábú, az asztalon és a széken kívül, mindent ami úszik a tengeralattjárón kívül, és mindent ami repül a repülőn kívül!

Nehogy félreértsék az olvasók, Kínában nincs éhínség, Dél Koreában sem, viszont Észak Koreának még kutyára sem jut.

Forrásom: www.kutya.hu