Divat és tenyésztés
A fajtatiszta ebpopulációkat szemlélve az embernek az a benyomása támad, hogy manapság a fajtaalakulásra nézve a divat lényegesen és szembetűnően meghatározóbb, mint a fajtaleírások. Pedig ha belegondolunk, minden fajta fennmaradásának egyetlen biztosítéka a standard betűjéhez és szelleméhez való ragaszkodás. Mindegyik fajtára nézve érvényes ez, azonban a használati fajtákra hatványozottan vonatkozik.
Azt hiszem, érdemes megvizsgálnunk, melyek azok a tényezők, amelyek lényegesen hatnak a mindenkori divat alakulására, és a tenyésztett kutyák mely tulajdonságaira vannak pozitív, illetve negatív hatással.
Bárhonnan nézzük is a dolgot, a pénznek nagyon sok köze van az irányzatokat illetően. Nagyon kevés az olyan tenyésztő, aki csak és kizárólag magáért a fajtáért tenyészt, vállalva az olykor tetemes anyagi áldozatokat is, anélkül, hogy annak megtérülését remélhetné. Legtöbben üzleti lehetőségeket vélnek látni a tenyésztésben, amely aztán vagy realizálódik vagy nem. Persze ezt manapság legtöbben tagadják, mégpedig minél inkább a bevétel a fő szempont, annál inkább. Nem tudom, mi értelme van ennek, hiszen nem azzal van baj, ha valaki pénzt szeretne keresni, hanem azzal, ha tisztességtelen módon. Ha valaki az országot járja „divatos" kutyák felvásárlása reményében, amelyeket ilyen-olyan haszonnal továbbadhat, s eközben fennen hangoztatja, hogy az eb nem gazdasági haszonállat, s hamis papként hirdeti a minőségi tenyésztés igéjét…
Az úgynevezett társasági kutyafajták vonatkozásában is veszélyét látom a változó divat szeszélyeinek megfelelni kívánó szelekciónak, hiszen egy „csak" társállatként tartott egyed esetében sem lehet közömbös az, hogy milyen idegrendszeri tulajdonságokkal bíró élőlénnyel osztja meg fedelét az ember. Használati fajtáknál azonban katasztrofális lehet, ha a standardot nem annak tekintjük, ami valójában kellene, hogy legyen: a tenyésztő bibliája.
Így fordulhatnak elő olyan dolgok, hogy a könnyebb eladhatóság reményében olyan egyedek előállítására törekednek az adott fajta szaporítói, amelyek noha egyes kevésbé fontos de igazán látványos tulajdonságok vonatkozásában klasszisok, ám ezeknél nagyságrendekkel lényegesebb, bár nem biztos, hogy ugyanolyan látványos tulajdonságok viszonylatában fabatkát sem érnek. Itt van mindjárt például a szín. Használati fajtáknál a jelentősége nem igazán elsőrangú fontosságú. Bár a megfelelő pigmentáltság kívánatos, hiszen ellenállóbb szervezetet sejtet a betegségekkel szemben, a szőrtakaró színeloszlása, egy-egy állomány színre történő egységességének vagy változatosságának jelentősége egy napon sem említhető a kiváló idegrendszer, a célorientáltan harmonizáló ösztönös adottságok, illetve a mozgás fáradhatatlanságát célzó korrekt anatómiai felépítés fontosságával.
Érthető, hogy egy törpeuszkárnál vagy egy pekingi palutakutyánál milyen fontos a szőrzet látványossága és színezete, ugyanakkor igen elgondolkodtató, hogy például a vadász- és őrző-védő kutyának is egyaránt használatos rodéziai ridgeback, legyen bár idegrendszerében és anatómiai felépítésében fajtája kiemelkedő reprezentánsa, amennyiben a hátán végighúzódó szőrbarázda, az úgynevezett „ridge" nem előírásszerű, a kutyának esélye sincs a tenyészrendezvényeken, s mint tenyészkutya elveszett. Funkcionális jelentőséggel bíró tulajdonságokat kódoló gének eshetnek ki ily módon a génkészletből, hozzájuk képest jelentéktelen tulajdonságokra való törekvések miatt. E szemléletmód fölött nem az én dolgom ítéletet mondani, de talán érdemes elgondolkodni rajta. Arról nem is beszélve, hogy olyan jelentőségű használati fajta esetében is, amilyen a német juhászkutya, a divat annyira eltúloz olyan lényeges anatómiai tulajdonságokat, mint a végtagok szögellése, magasság-hosszarányok, ágyék és faralakulás, és némileg kevésbé lényegeseket, amilyen a színezet, hogy egyes divatos vonalakból származó agyonfavorizált sztár láttán a fajta önzetlen hívei vagy sírva fakadnak, vagy ökölbe szorul a kezük a lelkiismeretlen szaporítókra gondolván.
Valaki nem is olyan régen a szememre vetette, miért riogatom az embereket a használati fajtákat súlytó veszélyekkel, hiszen ma már más az elvárás egy munkakutyával szemben, mint akár csak 2-3 évtizeddel ezelőtt is. Elég a kereső hajlam, és az úgynevezett játékösztön. Egy kutya ne harapjon, és különben a kiállítási kutya is használati kutya: arra használják, hogy kiállításokra járnak vele… Nem viccelek, ez egy akármilyen koszorús mestertenyésztő szájából hangzott el. Még szomorúbb, hogy komolyan is gondolta…
A baj azonban akkor igazán nagy, ha az adott fajta származási országából érkeznek az álságos prédikációk. Hirdetik a „stephanitzi igét", miközben VA-ok, sőt, Siegerek lesznek a legfőbb tenyészrendezvényen olyan egyedek, amelyek őrző-védő tulajdonságai korrekt értékelés esetén legfeljebb 2 illetve 2,5-ös értékszámot kapnának „kegyelemből"! (Lásd: NJ Újság 2003/3. szám 9-12 oldalak.) Nagyon praktikus módszer lenne ezeknek az értékmérő számoknak a használata, az egykori NDK-ban eredményesen alkalmazták, azonban ha a divatnak megfelelő – tehát mindenáron favorizálni kívánt - küllemű egyedek esetében fölfelé kerekítik esetleg egy-két értékkel többet kapnak a megérdemeltnél, akkor az egész csak porhintés…
A használati fajták populációiban (és nem csak a német juhászkutyánál) azonban többnyire föllelhetők korrekt anatómiai felépítésű, ép, terhelhető idegrendszerű, kifejezett ösztönös adottságú állományrészek is. Hiszen azért vannak még TENYÉSZTŐK. Nos, kivezető utat fognak ők jelenteni ebből az áldatlan állapotból.
A munkakutyák - ha el is veszítették hajdani foglalkoztatási területüket – standard által előírt tulajdonságaiknak megtartására elsődleges célként kell törekedni.
Ma már csökkenőben a pesszimizmusom, mert úgy gondolom, kialakulóban van egy új kinológiai rend, amelyben a fajtaspecifikus kluboké a tér. Persze a fajtaklubok is eltévelyedhetnek olykor, hiszen senki és semmi nem tökéletes és tévedhetetlen, de miután itt többnyire az elkötelezett tenyésztőké a főszerep, könnyebben visszatalálnak a helyes útra. Mindenképpen rugalmasabbak és elhivatottabbak az egykaptafára működő mindenfajtás szervezeteknél.
A német juhászkutya vonatkozásában legalábbis megtörni látszik a jég. Az anyaországban is, nálunk is. Az anyaországi tenyésztők esetében erre mutat a világhírű kinológus, dr. Raiser tenyésztési főfelügyelővé választása, akiről a fajta hívei tudják, a használati tulajdonságok fenntartását és fejlesztését minden más elvárás elé helyezi. Bár az úgynevezett „küllemesek" és a laikus tábor vitatják a választás helyességét, amely mégis egy hosszú-hosszú rémálomból való ébredezés első pillanatait jelzi. Raiser úr nem hagyott kétséget szemlélete felől. Ez az SV alapítójának szellemiségében kialakult szemlélet újra reményt és hitet ad a fajta hívei számára. Ennek esszenciája a már említett elv a használati tulajdonságokat illetően, illetve a küllemi adottságok annyiban számítanak, amennyiben hatással vannak bármilyen formában az egyed használhatóságára. Használati fajtáknál nem megengedhető az állomány kettéválása kvázi küllem és munkaállományra. Ahol ez mégis megtörtént, talán ideje lenne elgondolkodni, hogyan lehetne a folyamatot a normális, mederbe visszaterelni. A standard sem ismer „küllem és munka" német juhászkutyát, rottweilert, boxert stb. A fajtaleírásnak megfelelő és nem megfelelő egyedek vannak, a végletek közötti átmenetekkel. A lényeg a német juhászkutya „atyjának" sokszor citált gondolatával egyértelműen kifejezhető: „A juhászkutyák tenyésztése használati kutyák tenyésztését jelenti, mindig is az kell, hogy maradjon, mert különben nem juhászkutya tenyésztés többé. … A használhatóság a küllem egyetlen kritériuma."
Nem megfontolandó ez a szemlélet az összes többi használati fajtánál is? Hiszen ezen fajták kettéválása „kiállítási" illetve munkapopulációkra előbb-utóbb a még egészséges állományrészt is veszélybe sodorja. S mit ér egy vizsla vagy retriever mondjuk apporthajlam nélkül, egy foxterrier vagy tacskó, legyen bár multichampion, ha nem mer bemenni a kotorékba? Sorolhatnám még de nem teszem. Inkább gondolkozzunk el azon, miért lehetett egy-egy fajta azzá, ami, és legjobb tudásunk szerint tegyünk azért, hogy ne korcsosulhassanak el szeretett kutyáink.
A divatot bármilyen furcsán hangzik is, a laikusok is képesek irányítani. Azzal, ha nem vásárolnak kölyköt a csupán divathóbort szerint szaporított populációrészekből, származzanak bár VA (anyaországi kiválasztott kitűnő a német juhászoknál) szülőktől. De honnan tudja egy laikus, hogy melyek ezek a vonalak? Ezért érdemes kölyökvásárlás előtt alaposan áttanulmányozni a kiválasztott fajta történetét, s a fajtaleírást, továbbá némi ismeretanyaggal rendelkezve felkeresni az adott fajta hazai tenyésztő szervezetét további tájékozódás céljából.
E lap fölvállalta a valódi értékek folyamatos propagálását, s a továbbiakban is vissza-visszatérünk erre a témára, latolgatva azt (no nem a bölcsek kövének egyedüli tulajdonosaként a tévedhetetlenség látszatát keltve, hanem útkereső módon, mások építő véleményére is számítva), hogyan lehetne eredményesen küzdeni a folyton változó divat szeszélyei ellen, illetve mi módon lehetne azt az igazi értékek szekere elé fogni.
R. L.
|