Ki tartson kutyát?

Hogy a lakásban tartott kutyát sétáltatni kell. azt mindenki tudja, de csak kevesen mérik fel ebvásárlás előtt, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban. Aki naponta nyolc óránál többet tölt távol otthonától vagy rendszertelenül jár haza, az csak akkor vállalkozzon kutyatartásra, ha családtagjai be tudnak segíteni az ellátásba. Jól rágja meg a dolgot az is, aki sokat utazik. A kutya igen rosszul viseli, ha hosszabb időre elszakítják a gazdájától. Aki reggel szeret sokáig lustálkodni vagy rosszul bírja az időjárás viszontagságait, az válassza inkább a macskát.

A kutya ébredés után rögtön ki akar menni, akkor is, ha szakad a hó!

A kötelező sétáltatás minimum napi három alkalom, ami összesen legalább kétórányi időtartamot tesz ki. Egy átlagos kutyaélet körülbelül tizenötezer sétát ölel fel, s az ebtulajdonos minden egyes évből kereken egy hónapot sétával tölt!

Aki kutyát fogad be a lakásába, annak számolnia kell azzal, hogy az állat jelenlétével bizonyos mennyiségű elhullatott szőr és por is együtt jár. Még a leggondosabban ápolt kutya is hagy maga után némi piszkot, hiszen rendszeresen kimegy a szabadba, kergetőzik, hempereg, sárba lép, és az ajtó előtt nem veti le a cipőjét. Aki tehát igen kényes a patikai tisztaságra, de nem szeret sem előszobát takarítani, sem kutyalábat mosni, az kétszer is gondolja meg, szüksége van-e négylábú lakótársra. Ne tartson kutyát lakásban az, aki nem akarja vele teljesen megosztani az életterét. Az előszobába vagy erkélyre be- vagy kizárt kutya élete reménytelenül sivár; ráadásul magányára általában ősei kapcsolatteremtő eszközében, az üvöltésben keres orvosságot, magára haragítva ezzel a szomszédokat.

A kutya és a gyerek legtöbbször remekül kijön egymással, de a kölyök beszerzésére célszerű olyan pillanatot választani, amikor éppen nincs csecsemő a háznál. Amíg a baba még négykézláb közlekedik, és minden útjába kerülő tárgyat a szájába vesz, jobb, ha nem kerülnek útjába a szobatisztasághoz még nem szokott kiskutya jelenlétének kézzelfogható nyomai. Az első lépésekkel próbálkozó tipegőt a szeleburdi kölyökkutya könnyen felboríthatja, s az sem szerencsés, ha egymás holmijára vet szemet a két kiskorú. Legyen tehát legalább két év korkülönbség a kutya és gyerek között. Hogy melyikük javára, az szinte mindegy - a fő, hogy legalább egyikükkel szót lehessen érteni!

Kinek való hát a kutya? Olyan embereknek, akik nem restellnek napi legalább három alkalommal kimenni a szabadba, munka után vargabetűk nélkül sietnek haza, szabadidejüket olyan szórakozással töltik, amelyben négy lábon is részt lehet venni, nyaralni leginkább saját hétvégi házukba járnak, mindenekfelett pedig: képesek kompromisszumokat kötni annak érdekében, hogy az ember és az állat együttélése mindkét fél számára élvezhető legyen. Ilyen embereknek sok örömet fog jelenteni a négylábú társ.

Mit is jelent a „szabadság”?

Kétféle kutyatartó van. Az egyik a hagyományos, tekintélyelvű gazda-kutya kapcsolat követője, aki elvárja ebétől, hogy minden körülmények között engedelmeskedjen, különféle vezényszavak végrehajtására tanítja, és érzékelteti vele rangbeli fölényét. A másik a „liberális” típus, aki azt mondja: ő nem kényszeríti négylábú barátját megalázó produkciókra; az ő kutyája szabad lélek, akinek nem parancsol senki. Hogy a két út közül melyiket választja, az kinek-kinek a saját egyéniségén múlik - de vajon mit szól mindehhez maga a kutya?

Bármilyen meglepően hangzik is, a kutya szempontjából az első, a tekintélyelvű nevelési módszer az előnyösebb. A szabadelvű ebtartó kutyájának szabadsága csak a póráz végéig tart. Irányíthatatlan, megbízhatatlan lévén elengedni nemigen lehet, állandóan fennáll annak a veszélye, hogy fegyelmezetlenségével veszélybe sodorja magát vagy másokat. Magával vinni sem tudja a gazdája sehová, hiszen több kényelmetlenséggel, mint örömmel jár a jelenléte.

A fegyelmezett kutya lehetőségei összehasonlíthatatlanul tágabbak. Elkísérheti az embert számos ügyes-bajos dolgát elintézni, ezzel „extra sétákhoz” juthat a napi adagon felül. Nem kell elszigetelni az idegen állatoktól és emberektől, ráadásul a gazdájától megtanult mozgásfolyamatok végzése lehetőséget nyújt számára a sportolásra, játékra. Míg a tanulatlan eb unottan ténfereg, ha nincs kutyatársasága, addig a képzett kutya apportírozással, akadályugrással mozgathatja meg izmait.

Tévedés azt hinni, hogy a kutya számára az engedelmesség kényszer. Szigorú falkarangsorban élő ragadozó lévén természetéből adódik a hierarchia elfogadása, az alkalmazkodás a vezér akaratához. A vadon élő farkas élete a falkatársakkal való együttműködésben, a közös cél megvalósításában, vagyis a társas vadászatban teljesedik ki, amit a városi kutya esetében a labda visszahozása, az akadálypálya leküzdése, a vezényszavak végrehajtása helyettesít. Aki megvonja kutyájától az engedelmesség, vagyis az együttműködés lehetőségét. nem szabadságot ad neki, hanem megfosztja attól a kevéstől, ami természetes életformájából még megmaradt.

M. Á.

A kutyabarát író híres mondatát lépten-nyomon idézik azok, akik úgy érzik, nem tudnának meglenni négylábú barátjuk nélkül. Ám, ha elfogulatlanul nézzük a dolgot, be kell látnunk, hogy az ebtartás bizony nagy felelősséggel és nem csekély teherrel jár. Különösen érvényes ez városi körülmények között, ahol az állat még sokkal inkább az emberre van utalva, mint vidéken, kertes házban élő társai.

A városi kutyatartás komoly életformaváltást követel az embertől, amire nem mindenki képes.

A KUTYA OTTHONA AZ EMBERI KÖRNYEZET - ami lehet tanyaház vagy pásztorkunyhó, de császári palota vagy akár egy hajó fedélzete is. Fontos azonban, hogy álljon rendelkezésre olyan terület, ahol a kutya nem csak pórázvégen kocoghat az aszfalton, hanem kedvére mozoghat