A fej csontos alapja a koponya. A fejformára kevéssé hatnak a tartás és táplálás körülményei, ezért a felépítését sokkal inkább figyelembe veszik a fajta meghatározásnál, mint az egyéb testrészeket. A fejforma és a fej különféle részeinek felépítése fontos fajtajelleg, mely függ az öröklött hajlamtól, az alkat típusától, és a csontozat erősségétől. A fej a típus és az összbenyomás lényeges meghatározója. Tükrözi a másodlagos nemi jelleget.

A fej részei: az arc, az orr, és az agykoponyai rész

A koponyai rész alakját elsősorban, a

– tarkó, – járom, – homlok és – koponyafalcsontok felépítése, fejlettsége határozza meg.

A pofát a felső állcsont és az állkapocs csontjai, valamint a hozzájuk kapcsolódó lágy szövetek alkotják. A Szentbernáthegyi kutyafajtánál a fej elemzésekor vizsgáljuk a stop erősségét, a homlok arányos szélességét, a szemboltívek markánsságát, valamint a tarkóbúb fejlettségét.

Nemes, típusos a fej akkor, ha megközelíti az ideálist, arányos, vonalainak eleganciáját is jelzi.

Finom (könnyű), ha metszései élesek és kevés rajta a kötőszövet.

Nehéz típusú a fej akkor, ha az erős izomzat mellett, metszései durvák, s mindez nehéz csontozattal párosul.

Burkolt kifejezést használunk akkor, ha a nehéz fejen a vastag és laza bőr alatt sok a kötőszövet.

Goromba akkor ha a burkolt fejhez még szúrós tekintet is párosul.

A Szentbernáthegyi kutya feje hatalmas, erős, impozáns, tekintélyes benyomást kelt. A fej felső profilvonala az orrhegy felső része, az orrhát, a stop, a homlok vonala, és a fejtető.

A fejtető széles, erős, profilból és elölről nézve enyhén ívelt. Oldalt enyhe domborulattal folytatódik egészen a jól fejlett szájszélek felé.

A tarkódudor csak mérsékelten fejlődik ki. A szemboltív erősen fejlett. A szemek között az arcorri rész tövénél egy erős barázda indul a fejtető felé, ami a nyakszirtcsont közelében lassan elvész. A szem fölötti homlokbőr egymáshoz közeledő ráncokat képez a homlokbarázda felé, amelyek igen feltűnőek. Figyelő állapotban e ráncok még fokozódnak. A túl erős ráncok nem kedveltek. A koponya kerülete nagyobb, mint az egész hossza. Az arcorri rész rövid és nem elhegyesedő. Az orrhát egyenes, hiba a domború kosorr, valamint a homorú csukaorr. Egyes egyedeknél az orrhát néha enyhén ívelt.

Nem mély, de jól kivehető barázda található a koponya tövétől a pofa egész hosszában. A felső ajkak erősen fejlettek, ívelt vonalúak és az alsó ajakszélek alá csüngnek. Az alsó ajkak nem túl csüngők. A szájszél látható marad. Kedvelt jelenség a fekete szájszél és torok.

Stop: vagyis az arcorri rész és az agykoponya találkozási vonala 90ş, azaz markánsan kifejezett.

Fang: Rövid, oldalról nézve mély, felülnézetből egyenletesen széles és párhuzamos. A fang hossza rövidebb, mint a fang mélysége. /A fangkezdettől mérve./

Orr: Igen erős, széles és szögletes, tág orrnyílásokkal. Fekete, mint az ajakszél.

Fogazat: Egyenletes és erős, a fejhez viszonyítva csak mérsékelten fejlettnek látszik. Kívánatos az ollós harapás, de elfogadható a harapófogószerű és engedélyezett a fordított ollós harapás is. Tolerálható a premolaris 1 fogak hiánya.

Szem: Inkább előre, mint oldalra helyezett. Közepes nagyságúak, színe a sötétbarnától a dióbarnáig, Mérsékelten mélyen fekvő, értelmes és jóságos tekintetű. A szemhéjak teljesen pigmentáltak. Feszes szemhéjzárásra kell törekedni, de engedélyezett bizonyos fokú lazaság, mely következtében az alsó szemhéjak nem zárnak tökéletesen és sarkos ráncot alakítanak a belső szemzugban.

Fül: A fülkagyló közepes nagyságú, elég magasan tűzött, tövében jól fejlett izomzattal. A tövénél enyhe hajlattal indulva a pofához simul. Finom szövetű, kissé lekerekített, háromszög alakú, a hegye felé megnyújtva. Figyelő állapotban a fültő a fej felső vonalával egy egyenes vonalat alkot.

A kutya testének összhangja akkor mutatkozik meg a maga teljességében, amikor az állat mozogni kezd, lépked, üget, vagy vágtat. A kutyák a futva zsákmányoló ragadozókhoz tartoznak, nagy sebességet és erőt képesek kifejteni. Mozgékonyságukat elősegíti, hogy gerincoszlopuk igen hajlékony, ezért gyorsabb futásnál testük mintegy a hátulsó végtagok meghosszabbításaként szabadon mozoghat.

Sok kutya – sajnos – túltáplált, fiatalon sem mozog eleget, ezért mozgása indokolatlanul korán kötötté, korlátozottá válik.

Érthetetlen számomra, hogy „Világhírű” küllembírók – és itt elsősorban a németeket említeném meg –, képesek egy kiállítást úgy végigbírálni, hogy csak a fej dominál, és mozgásban szinte meg sem nézik a benevezett kutyákat. Nem foglalkoznak végtagállásokkal, végtagszögellésekkel.

Ma, amikor Magyarországon egy-két tenyésztő áldozatkész munkája, valamint nagyfokú anyagi ráfordításuk eredményeként, az ország szentbernáthegyi állománya Európa élmezőnyében foglal helyet, úgy gondolom, nem kell és nem is szabad csak „fejre” tenyésztenünk, hanem különös figyelmet kell szentelni a mozgásnak. Annak a kutyának amelyiknek „jól szögelltek” az elülső és hátulsó végtagjai, erőteljes a háta, izmos az ágyéka, járása jól koordinált, tértölelő, rugalmas. Járás közben a hátnak és a hátulsó résznek nyugalomban kell maradnia. A tökéletes felépítésű kutya mozgása erőteljes, és mozgás közben nem fárad el. A rossz ágyékú kutya imbolyog, járása bizonytalan. Ezek a hibák csak ügetés közben észlelhetők.

Az utóbbi kétszáz évben sajnos elsikkadt a kutyák számos jó tulajdonsága, elsősorban az egészségük. Ameddig az ember sokkal inkább rászorult a kutya segítségére, – a tenyésztés még nem szólt bele a kutyák küllemébe, és nem hozott létre vitatható „szépségideálokat” – nagy súlyt fektetett a kutya testi-lelki egészségére. A kutya veleszületett adottságait fejlesztették inkább a tenyésztés során, az erőt, a gyorsaságot, a kitartást, valamint az engedelmességet és az intelligenciát, amelyek nélkül az előzőeket sem tudták volna kihasználni.

A kutya testének összhangja akkor mutatkozik meg a maga teljességében, amikor az állat mozogni kezd, lépked, üget, vagy vágtat. A kutyák a futva zsákmányoló ragadozókhoz tartoznak, nagy sebességet és erőt képesek kifejteni. Mozgékonyságukat elősegíti, hogy gerincoszlopuk igen hajlékony, ezért gyorsabb futásnál testük mintegy a hátulsó végtagok meghosszabbításaként szabadon mozoghat.

Sok kutya – sajnos – túltáplált, fiatalon sem mozog eleget, ezért mozgása indokolatlanul korán kötötté, korlátozottá válik.

Érthetetlen számomra, hogy „Világhírű” küllembírók – és itt elsősorban a németeket említeném meg –, képesek egy kiállítást úgy végigbírálni, hogy csak a fej dominál, és mozgásban szinte meg sem nézik a benevezett kutyákat. Nem foglalkoznak végtagállásokkal, végtagszögellésekkel.

Ma, amikor Magyarországon egy-két tenyésztő áldozatkész munkája, valamint nagyfokú anyagi ráfordításuk eredményeként, az ország szentbernáthegyi állománya Európa élmezőnyében foglal helyet, úgy gondolom, nem kell és nem is szabad csak „fejre” tenyésztenünk, hanem különös figyelmet kell szentelni a mozgásnak. Annak a kutyának amelyiknek „jól szögelltek” az elülső és hátulsó végtagjai, erőteljes a háta, izmos az ágyéka, járása jól koordinált, tértölelő, rugalmas. Járás közben a hátnak és a hátulsó résznek nyugalomban kell maradnia. A tökéletes felépítésű kutya mozgása erőteljes, és mozgás közben nem fárad el. A rossz ágyékú kutya imbolyog, járása bizonytalan. Ezek a hibák csak ügetés közben észlelhetők.